Határ „tologatósdi” - évzáró gondolatok a kamarai csoport részéről
Szívesen kezdem úgy, hogy micsoda évünk volt! Sikereink, melyek igazán örömmel töltenek el: az oktatásban, az optikus iskolával való közös munka – ezúton köszönjük nekik, és kiemelten Szodorai Margitnak - a MKIK/ÁKT-ban összeállított, az optikus képzést szolgáló tananyag és vizsgaanyag naprakésszé formálása, a BKIK Fogyasztóvédelmi, illetve Mesterképzéssel foglalkozó csapataival elindított közös munka, mind-mind azt jelzi, hogy jó úton haladunk.
Örömmel látjuk, hogy a „beiskolázási kedvnek” köszönhetően egyre többen végeznek az Optikus iskolában, valamint idén is avattunk Optikus mestereket, akiknek ezúton is külön gratulálunk! Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy a címben említett „határtologatósdi” mint jelenség még itt van. Nem feladatunk az, hogy véleményezzük a szakmánkban résztvevő személyek és cégek szakmai, etikai, üzleti viselkedését, de mindenképp meg kell jegyeznünk, hogy az egységes szabályrendszer, amiért a szakma képviseletében sokan dolgozunk – MOI, MOOSZ, MKIK Optika szakmacsoprt, BKIK, az Optometrista szekció, stb. – mindenkire egységesen vonatkozik, és továbbra sem engedhető meg, hogy a az optikus szakma „felhíguljon” végzettség nélküli „terméktanácsadókkal”, „computerkezelőkkel” és egyéb a szakmajegyzék közelében sem járt megnevezésekkel.
Tudom, hogy ezt már többször megírtuk, mégsem engedhetjük el ezt a témát, hiszen minden kamarai összejövetelnek – szinte az összes MKIK/ÁKT szakmacsoportnak – az egyik fő témája a 2025-ös évben reánk váró adminisztrációs „csomag”, amely a végzettséggel rendelkezés, illetve a termékkövetés EU-s előírásainak való megfelelésről szól.
AZ EESZT-n és az MDR-en már „túl vagyunk”, és ott már egyértelművé vált, hogy ami kötelező, azt nekünk is be kell tartanunk. Ezért dolgozunk a kamarában, hogy „ne fájjon” ez a kötelezettség, hanem időben, és a társszervezetekkel együttműködve, felkészülten tegyünk eleget ezeknek a kötelezettségeknek.
A kamarában nyitottak vagyunk, hogy a szakma összes résztvevőjének (magán optikáknak, és „nagyoknak” is egyaránt!) lehetősége legyen az MKIK szakembereivel közösen megoldást találni minden, a szakmánkban felmerülő kérdésre!
Zárjuk ezt az évet azzal, hogy a szakmánk jövőjére még van ráhatásunk, és tegyünk meg mindent, hogy ez továbbra is így maradhasson!
Egy sikerekben gazdagabb, új esztendőt, jó egészséget és békés ünnepeket kívánunk mindenkinek!
MKIK/ÁKT Optika szakma csoport tagjai