Optometrista Konferencia a GrandVision szervezésében
– GrandOptom Hungary 2023.
2023. június 18-án tartották meg a GrandOptom Hungary 2023 rendezvényt a budapesti Hélia szállodában. A 280 regisztrált optometrista nagy része (162 fő) a Grand Visionnél dolgozó szakemberek közül került ki. 79 résztvevő a magánszektorból érkezett és 6 optometrista hallgató is részt vett a rendezvényen. 39 vendég, ezen belül is számos díszvendég kapott meghívást a konferenciára, többek között prof. dr. Nagy Zoltán Zsolt, dr. Domsa Patrícia, dr. Tönköl Tamás, Morvay Miklós, Dr. Végh Mihály, dr. Bujdosó Anna. Elnézést, ha valaki kimaradt a felsorolásból. Ők egy emlékplakettet is kaptak az optometristák képzésében régóta végzett munkájuk elismeréseként.
A rendezvényt Szilvási Gábor, a GrandVision, magyar, cseh és szlovák régiójának HR vezetője nyitotta meg, aki köszöntötte a résztvevőket és a díszvendégeket.
A hivatalosan meghirdetett program előtt az ECOO jelenlegi, Szlovéniából érkezett elnöke mutatta be röviden a nemzetközi szervezetet.
A program sok témát érintett. Délelőtt hallhattunk érdekes beszámolókat arról, hogy a világ legkülönbözőbb pontjain, hogyan dolgoznak az optometristák, valamint a hazai kollégák műszerhasználati szokásai hogyan alakulnak. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gyerekszemészeti Szűrőprogramjának elmúlt években végzett munkájáról is elhangzott egy összefoglaló, amelyből kiderült, hogy már két szűrőbusszal járják az ország legelmaradottabb régióit. Szóba került az utóbbi évek egyik slágertémája is, a myopia kontroll, és ezzel kapcsolatban hallhattunk egy előadást a szülők felé történő felvilágosító munka szükségességéről is.
Az ebédszünet után a „Látás és tanulási zavarok” előadásból kiderült, hogy nem minden esetben a szemüveg a megoldás pl. a diszlexia kezelésében, hanem egyéb tényezők is szerepet játszhatnak, és az eredményes kezelés érdekében ezeket fel kell tárni. Érdekes volt hallani arról, mit hoz a jövő, ami már kézzelfogható közelségben van. A teleoptometria, valamint a mesterséges intelligencia (MI) felhasználása az optometrista munkában részben már hazánkban is jelen van, az MI részben még fejlesztés alatt, de nem kell sok idő, hogy megjelenjen a mindennapokban, ahogyan azt a Norvégiából érkezett előadótól megtudhattuk.
Összességében a résztvevők hasznos információkhoz juthattak, magukat és az elvégzett munkájukat el tudták helyezni másokkal összehasonlítva, ami mindenki számára fontos.