Én és Én meg az optikám - 1. rész

Akkoriban egy édesipari termékeket gyártó és forgalmazó multinacionális vállalatnál voltam Key Account Manager, az egyszerűség kedvéért csokit árultam és kapcsolatot tartottam több hazai lánc vezetőjével, akik hozzám tartoztak.
Visszatérve a férjem kérdésére, hogy akarok-e szemüvegkeretet árulni vagy sem, nem volt olyan egyszerű megválaszolni, mint ahogy azt gondoltam. 
Több dolgot kellett mérlegelnem - amúgy ehhez készítettem pro és kontra listát is. Ilyeneket vizsgáltam meg, hogy mennyire szeretném otthagyni az akkori pozíciómat? Mennyire vagyok erre alkalmas? Meg tudom állni-e a helyem? Azt tudtam, hogy váltani szeretnék és azt is, hogy sokmindent eladtam már az életemben pl.: gimiben a kertben növő gazt, de dolgoztam olyan cégnél is, ahol mosogatószivacsokat kellett értékesíteni. 
Tehát egy kis tanulással ezzel sem lesz gond, majd belejövök.
Aztán az is felmerült bennem, hogy jó-e az, ha mi a munkánkat is összekötjük? Mert hát végülis már egyszer igent mondtam neki, de azért ez mégiscsak más. 
Aztán ott voltak a listán a nemzetközi és a magyar kiállítások, ahova mindig utána utaztam, segítettem neki a partnerkapcsolatok felkutatásában, ápolásában és persze az értékesítésben is (pusztán mert örömet okozott). Ezt a részét mindig nagyon élveztem, hiszen kizökkentett az szürke irodai mindennapokból és valami elképesztően színes világba csöppenhettem. Ez nagyon tetszett, sőt mi több, akartam, olyannyira, hogy igent mondtam neki. Másodszor is. Először a Bakáts téri anyakönyvezető előtt, most pedig a Ducato anyósülésén.
Így hát megbeszéltük, hogy csinálunk egy tesztet és kvázi a meglévő állásom mellett lesz egy mellékállásom. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ha már úgyis kellett egyeztetnem csoki ügyben, és jönni-menni kis hazánk területén, így semmiből nem tartott egy-egy ilyen üzleti útra a szemüveges bőröndöt is berakni a kocsiba. És miután végeztem a csokis feladataimmal, átavanzsálhattam keretügynökké. 
Így ment ez egészen 2019 végig, amikor is eljutottunk oda, hogy nem kérek több csokit, így felmondtam. 

Felmondtam, mert majdhogynem a kiégés szélére kerültem, felmondtam, mert a férfi főnökömmel nem jöttünk ki, és felmondtam, mert beleszerettem a szemüvegkeretekbe! 
Nem tudom elmondani, hogy mennyire vártam 2020 első munkanapját, hogy újdonsült vállalkozóként, egy menő, és kívül-belül színes cégnél kezdhessem az évet. Hihetetlen izgalommal töltött el, hiszen akkor már készültünk a müncheni kiállításra és nagyon vártam, voltaképpen már teljes mértékben a magaménak éreztem a feladatokat, folyamatokat, új stratégián gondolkodtam és persze felállítottam a célszámokat is.
Aztán ahogy teltek múltak a hetek, hónapok, és egyre vészesebben közeledett 2020. március 18-a. A COVID miatti lezárások miatt megtörni látszódtak az álmaim, céljaim és gyakorlatilag a vállalkozói létem is. Mert hát mi volt a legfontosabb ebben az időszakban : hogy a minimum szükségleteidet kielégítsd, mit pl. a kaja, és hogy több raklapnyi wc papírt el tudj raktározni, mert ki tudja meddig tartanak a lezárások. Ugye, ismerős ez a helyzet nektek is?

Mit csináljunk? Mi ez? Hogy történt? Miért velünk történik? Hogyan tovább? Ilyen és ehhez hasonló kérdések fogalmazódtak meg bennem. És ekkor újra átgondoltam, rövid de annál boldogabb 3 hónapomat az új munkakörömben, és megpróbáltam kitalálni, hogy mit csináljak. 
Megint jött a pro és kontra. Merre tartok? Hova szeretnék eljutni? Ér ez az egész annyit, hogy kitartsak? Gyakorlatilag kihúzták alólam a talajt? Miből fogok élni? Keressek új munkát?
Végül arra jutottam, ami gyakorlatilag az egész eddigi életemet végigkísérte : holmi “nemnormális” időszak nem fog az utamba állni és végigviszem azt, amiért otthagytam a csokikat, és amiért ebbe az egészbe beleszerettem. 
És ez volt az a pont, ahol az is megfogalmazódott bennem, hogy ha már beleállok, akkor álljak bele rendesen és fejlesszem, képezzem magam, vagyis elhatároztam, hogy megszerzem a látszerész szakképesítést is. Így lettem közgazdász-optikus.

Vannak, akik tanulták a szakmát és vannak olyan szerencsések is, akik beleszülettek.
Azt gondolom, hogy mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya. Nem hiszem, hogy szükséges ez alapján megkülönböztetni magunkat. A lényeg, hogy mi, akik ebben a szakmában tevékenykedünk 

• segítsük azokat, akik hozzánk fordulnak,
• találjuk meg ebben a szakmában magunkat és magunk útját,
• ne féljünk kérdezni, támogatást kérni, valamint a saját magunk fejlődésével foglalkozni.

1. Segítsük azokat akik hozzánk fordulnak

Itt elsősorban a vevőinkre gondolok, azokra, akik betérnek az optikánkba és valamilyen igénnyel keresnek meg. Ez leggyakrabban akkor történik, amikor új szemüveget szeretnének, mert már nem látnak jól a régivel vagy nem tetszik nekik vagy más színűt szeretnének.
A lényeg, hogy ő, a vásárló bizalmat szavazott nekem, engem választott a sok-sok optika közül. 

Ez köszönhető annak: 

- mert már régről ismer, 

- vagy valaki ajánlott,

- vagy úgy tudja, úgy hallotta, hogy ebben az optikában nagyon jó az optometrista,

- vagy egész egyszerűen a Facebookon / Instagramon olyan meggyőző voltam, hogy személyesen is meg akart ismerni. 

Fontos, hogy tudjam, mi az, ami megkülönböztet engem más optikától. 
Nálunk a SzemüvegSzabóságban egyértelműen az, hogy egyedi keretek készítünk, ami mind a személyre szabott méretezésben, mind pedig az egyedi mintakészítésben nyilvánul meg. 
Számtalan oka lehet annak, hogy miért téged vagy miért engem választanak a vásárlók. Az a fontos, ha már ott van, akkor a legjobb tudásom szerint szolgáljam ki, akármennyire szimpatikus vagy nem szimpatikus. Mert ugye, ez is előfordulhat !

Van egy íratlan szabály a szolgáltatók között - ti biztosan tudjátok - miszerint mi bűntetlenül kibeszélhetjük az ügyfeleinket. Megvan az a típus, aki amikor már közelít, látod a fején, hogy problémázni fog, tuti elvesz az életedből legalább másfél órát, és mi lesz a vége ?! Hogy majd meggondolja. És soha többé nem látod! De van olyan, aki álcázza magát: jól szituált felsővezető, keskeny vékony fejjel, ügyvéd feleséggel és hihetetlenül örül, hogy végre van az ő méretében is szemüveg (mert hát eddig szinte gyerekszemüvegeket hordott), aztán a második és harmadik találkozó alkalmával már gyanús a story, mert még mindig nem sikerült választani. És ekkor elhagyja a száját az a mondat, huh, ezek nagyon jók srácok (mármint a tervek és a sablonok amiket az ő kívánsága alapján készítettünk) én szeretnék valami meglepetést. Lepjetek meg a következő alkalomra! De említhetném Emőkét a bumburnyákot, Juhász Ferenc április 1-i cikkéből, aki ugyan a megfelelő csapat kiválasztásásra volt  "jó" példa, de vevőnek sem utolsó.

Augusztusra most ennyi. Hamarosan jövök a folytatással:

2. Találjuk meg ebben a szakmában magunkat és a magunk útját
3. Ne féljünk kérdezni, támogatást kérni, valamint a saját magunk fejlődésével foglalkozni

Addig is bármi kérdésetek, észrevételetek lenne, itt elértek:
Varga Zsófia
zsofia@vargazsofia.com